Autognózis
kinyúlt pólóban bolyong
reggelente és borong
tejhabos kávé felett
hétköznapokba vetett
hitektől fájó alak
csillagfüstben széthasad
csiganyálas félhomály
apró szikra, gyertyaszál,
s ráncos aszfalt utakon
ősz anyóként eloson
aprót lök a markokba
pókot sző a sarokba
kikelhet a révület
kulcsra zár a rémület
pár forintért agyonvert
áldozati karaktert
fekete angyalokat
választott bűnbakokat
nem engedik felszállni
vének sötét fejfái
könyökölnek álmukon
gazként nő a sírokon
siratóasszonyok haja
nem fakadhatnak dalra
nem siratnak meg ingyen
sírköved is felbillen
követ törnének kővel
tiszta szíved emeld fel
ne takard a kezeddel
érvénytelen jegyeddel
mert a végén betaggel
– meghajlik egy kérdőjel –
s int gyermekkorod árnya
behajlik tükör-szárnya
ma önmagába néz
