Kasban a méh
Alszik a kasban a méh
Felemeli majd leejti az éj
Hittel, reménnyel álmodik
Fel a magasba lendül
Majd a mélybe lemerül
Alszik a hegygerincen az ágyúszó
Ráhajol egy csapzott szárnyú pillangó
Végig nyújtózik a hosszú őszi hidegen
Mintha már a csend ülne a szívemen
Alszik a lélek, vele a test
Simítja egy gyönge perc
Eszét vesztett nyurga óra
Én nem gondoltam volna
Hogy hazug szó a bérünk
Hogy egymás szemébe alig nézünk
Hogy nincsen bennünk szeretet
Hogy egy beteg társadalom ez
Alszik a kasban a méh
Felemeli majd leejti az éj
