Linktár

Boszorkánykonyha

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/10 számában.

Az apró mézeskalács házikó falánál öt gondosan letámasztott seprű állt. Mellettük a fűben egy ócska, kormos, sáros szívlapát. Az apró konyhában, tarka ruhákban, hét boszorka.

– Szeretöttel köszöntölek bennetöket Húgocskáim! Az első föladatot teljesítöttétök is, hisz idetanáltatok. Az idő löjárt, több jelöntközést nöm tudok ölfogadni, az erdőt útvesztő varázzsal lezárom. Mint azt tudjátok, én Röpkény Rö Rep Repkény vagyok, a Délvidék boszorkánya. Ezönnel megközdődik közös kalandunk, az első varázs-főzőtanfolyam. Boszorkányos előképzöttség kötelöző! A bizonyítványokat a megnyitó után leellenőrzöm majd. A képzés szakácsnő, mérögkeverő, és kuruzsló végzöttségöt ad, melyek mind szeröpölnek a Nemzethy Banyaképzési Jegyzékben. Az oktatásban segítségömre lösz pokolbéli segítőm! A Pokol Konyhájából Gordon Ramsay! Gordon, gyerö be, kérlök!

Az apró házikó egyetlen beltéri ajtaja felpattant és zavart füligmosollyal az arcán bevonult a sztárszakács.

– Fuck you! How the fuck did i get here? Wher the hell am i anyway? And what is this carrion smell? What the hell are you cooking? I will not be a part of this for sure! – kiabálta magából kikelve.
– Ismöri valaki eztöt a pokoli nyelvöt? – kérdezte Repkény, de mindenki csak pislogott nagyokat. – Az a rohadt menedzsör! Egy kisebb vagyont fizettem ezért a pokolfajzatért és tössék, egy szavát sem értöni. Gordon! Tűnj a pokolba! – csettintett egyet és a mesterszakács egy halk pukkanással eltűnt, kénes füstöt hagyva maga után.
– Akkor most nézzük a bizonyítványokat! – ült le bosszúsan a sarokban álló kis asztalkához. Kezét ráhelyezte a kristálygömbre és várt. Hosszan várt. – Már a Boszikom söm a régi! Alig van térerő mostanában. Holnap leveröm a hollófészköt a kéményről, az biztos! Na végre! – villogva, vibrálva kezdett oszlani a köd a kristályban. Simogatta, lapozgatta az előtűnő oldalakat. Olykor felnézett a soron következő jelentkezőre, bólintott és simogatott tovább. Egyiküknél azonban hiába keresgélt.

– Lilikém, Kishúgom! Van neköd akkreditált végzöttséged ehhöz a tanfolyamhoz? Mert itt sömmi nyoma, hogy te bárhol képeztöd volna magad.

A megszólított törékeny leányka térdig sáros szoknyában közelebb lépett a kis asztalhoz, és a gömb fölé emelte a kezét.

– Szabad? – kérdezte. Amikor egy bólintással megkapta az engedélyt Repkénytől, egy hatalmasat csapott a gömbre. – Tessék! Olykor régi módszerek kellenek az ilyen ósdi eszközökhöz. Meg van? – Repkény a gömbre nézett, aztán csodálkozva Lilire
– Igön. Ott es van. De hát te... micsoda pödigré! Minek néköd ez a képzés, hisz tudsz mindönt?
– Ó, bárcsak így lenne! Hát így állnék itt akkor? – mutatott végig magán, a kócos fekete haján, gyűrött mellénykéjén és a sáros szoknyáján. Aztán elsírta magát. A többiek cinkosan összesúgtak és halkan nevetgéltek a háttérben. Lili, két elmorzsolt könnycsepp között, azért jól megnézte magának, hogy kik gúnyolódtak rajta.
– Tegnap elromlott a seprűm. A kis Cirkám. Egész este bütyköltem. Új kötés, friss cirok, de mégsem lett jó. Nem indul! Reggel a nővérem elvitte a Vessző kabriót, mama ment a családi Cirokkal, a papa pedig elrepült az ünnepi Vesszővel valami osztálytalálkozóra. Oda mégsem mehet tömegközlekedéssel. Csak a melós, koszos Szívlapátja maradt a tárolóban. Alig bírtam belökni! Aztán meg lefulladt itt a lápos felett. Tolhattam a térdig érő sárban. Ha mindent tudnék, akkor most ott vihoghatnék az asztalnál szeplősen, mint Rózsa – bökött rá az egyik lányra, aki először az arcához, aztán a táskájához kapott. Rövid keresgélés után elővett egy kézi tükröt, majd az újonnan kapott szeplőit meglátva benne, elájult.
– Vagy kuncoghatnék ragyásan, mint Viola – folytatta a mutogatást Lili. A vörös hajú lány felkapta Rózsa tükrét a padlóról, de vissza is ejtette hamar, miután ő is elájult.
– Esetleg táncolhatnék égő szoknyában, mint Holdsugár – és már lobbantak is a lángok a tarka szoknyán. Holdsugár pedig „táncolt” is azonnal. Csapkodott és sikoltozott is hozzá.
– Ölég! Oltsd el azonnal! – kiáltott rá Repkény. Lili kis kört rajzolt a levegőbe, amit egy láthatatlan vonallal áthúzott vízszintesen. Aztán ráfújt az ujjára, mintha gyertyát fújna el.
– Kis ujjgyakorlat – tette hozzá mosolyogva. A lángok kihunytak, a szeplők és ragyák eltűntek. De a szoknya még sokáig füstölgött és maradt pár cuki szeplő és ronda ragya a fitos orrocskákon.

Miután a lányokat felmosták és a szoknyát megkurtították elkezdődhetett az érdemi munka. Egy héten át tanulták a kert, az erdő-mező, a lápos alapanyagait. Mi mire jó és mire nem. Meddig gyógyít és honnantól méreg egy-egy növényi, vagy épp állati alkatrész. Szépítő, gyógyító, kábító, butító, mérgező főzeteket készítettek. Hamar elérkezett a hét vége és vele a vizsgák ideje. Repkény kiterítette a tételeket a kristálygömb elé.

– A mai vizsgán először a gyakorlati részt köll teljesítenötök. Ez egy sokszorosan összetött feladat lösz. Köll hozzá az ölsajátított állat és növényismeröt, szakácstudomány, a varázsigék megfelelő alkalmazása és pörsze a boszorkányos kröativitás is. Amíg a homok leperög, addig alkothattok kedvetökre – fordította át a nagy homokórát.

Mindenki húzott egy tételt, aztán már iramodtak is ki a kertbe, erdőbe, mezőre alapanyagokért. A húsok jeges veremben várták őket. A többit maguknak kellett előteremteni, ami már önmagában sem volt egyszerű feladat, mert szinte minden recept tartalmazott olyan összetevőt, melynek már a begyűjtése is veszélyes volt. Hamarosan roskadozó kosarakkal érkeztek vissza a vizsgázók. Az asztalokon ott voltak a legkülönfélébb konyhakerti növények mellett az enyhén vagy nagyon is mérgező fajok is. Beléndek, farkasalma, varjúháj, foltos bürök, ördögcérna, fekete hunyor, kutyabenge, mocsári liliom, és tűztövis is begyűjtésre került. A veremnél, összeszedték a húsokat, belsőségeket, szemeket, karmokat. Kinek mire volt szüksége. Gyors feldolgozás után előkerültek a bográcsok. Kisebbek, nagyobbak, cifrák rézből és egyszerűek vasból, de Lilinek csak egy ősrégi, égetett cserépedénye volt. És már rotyogtak is bennük a tételek. Csak Holdsugár csicsás rézüstjében vacogtak a pókhálóba csavart kappanlábak. Nem boldogult a tűzgyújtással a kis tűzrőlpattant. Lili figyelte egy darabig. Jót mosolygott az ügyetlenkedésén, de aztán megszánta. Amikor Holdsugár épp a kovával pattintott egyet, Lili rámutatott a gyújtósra és az máris lángra kapott. Repkény jól látta, mi történik, de úgy tett mintha épp Rózsa tételét tanulmányozná. Az asztalok lassan leürültek, a bográcsok pedig megteltek csendesen rotyogó főzetekkel. Ám a hatalmas termetű, szőke Nagy Aranka tüze lassan ki is aludt, mert ő apróra összegömbölyödve a tiszafa alatt szundított. Álmában pityergett kicsit. A szeplős orrú Rózsa pedig kótyagosan kerengett az üstök között. Láthatóan fogalma sem volt, hogy épp milyen rendezvényen van. Repkény gyanakodva olvasta el mindkét tételt, aztán felkiáltott.

– Ezerszer elmondtam, hogy sem a félkész sem az elkészült főzeteket nem kóstolgatjuk! De nektek hiába beszélek. Tessék! Az egyik Pityergős mesét főzött álomszósszal a másik meg Maszlagos felejtésragut tejfellel. És a tejfelt már el is felejtette! Mint ahogyan minden mást is, ahogy látom. Szerencse, hogy van ellenszerem. De majd csak holnap kapnak a detoxból. Aztán repülnek haza! Még szerencse, hogy nem a beléndekleves ördögcérnával volt a tételük, mert akkor most hívhatnám a keselyűket.

A homokszemek lassan leperegtek és a főzetek elkészültek. Repkény ellenőrizte mindet. Viola kondérjánál elmélázott kicsit.

– Ez mi?
– Ungarische gulas mit starke Stefan. – mondta a ragyásorrú leány.
– Annak mondjuk nem rossz – kóstolt bele óvatosan Repkény –, kár, hogy nem ez volt a feladat. Gyorsan kenj egy zsíros deszkát lilahagymával a kettesért, mire visszajövök.
– És te mit rejtögetsz a födőd alatt Kishúgom?

Lili, óvatosan emelte le a fedőt a cserépedényről és orrhangon válaszolt, mert mindkét orrlyuka be volt dugaszolva gyolccsal.

– Bájital mindenre! – mondta mosolyogva. Repkény alig bírta időben befogni az orrát az émelyítően kellemes illatok előtt.
– Tödd vissza a födőt azonnal! Ez egyször már romba döntötte a fél világot! Ögyetlen csöppje is ölég … mindönre! Úrnője löhetsz élőknek, holtaknak, de ha rosszul használod, annak súlyos ára lösz mindönkire nézve! Talán jobb is lönne, ha most azonnal elsüllyesztönénk a mocsárba! Az ötöst megkapod, de ezt ne is lássam többet! Vidd és szabadulj mög tőle!

Lili boldogan és egyszerre szomorúan is tekerte gyolcsba szorosan a cserépfazekat és indult a mocsár felé. De a kísértés túl nagy volt. A láphoz érve elvágott egy vastagabb üreges nádat a bütyöknél és az így képződött üregbe átöntött keveset a bájitalból, majd ledugózta egy fadarabbal. A fazekat újra lekötötte és olyan messzire dobta a sás közé, amennyire csak tudta. A kis csövecskét a szoknyája redői közé rejtette és mint aki jól végezte dolgát, visszaballagott a mézeskalács házikóhoz. A vizsgák aznapra véget értek. Lassan mind lepihentek. Lili, gondosan elrejtette a bájitalt, de a fejéből nem tudta kiűzni a gondolatokat. Kislány kora óta arról álmodott, hogy ő lesz a legnagyobb boszi a világon. Hogy hatalma lesz mindenen és mindenkin. És most tessék, itt a lehetőség. A párnája alatt van elrejtve a mindenség kulcsa. Izgalmas álmok közé vándorolt a tudata. Sárkányokat vezényelt győztes csatába. Egy herceggel állt az erdei oltárnál, díszes ruhában, és épp megváltotta a világot, amikor felébredt.

Ilyen lassan még sosem vánszorgott a nap az égen. Többször is úgy látta, hogy megállt, vagy, visszafordult. Pedig nem. A nap ugyanúgy járt, mint máskor, csak Lili szeretett volna már nagyon messze lenni innen. Kora délután volt, mire mind a négyen letették a szóbeli vizsgát. Repkény boldogság-kompóttal kínálta őket a nagy izgalomra. Fáradtan eszegették és csendesen beszélgettek, amíg a Délvidék boszorkánya bekönyvelte az eredményeket a kristályba és kiállította a bizonyítványokat.

– Ölvégöztétök hát, amit el köllött. Gratulálok! Legyőztétök a tudatlanságot és megszeröztétök a hatalmat konyhai eszközök fölött! Használjátok okosan és bátran a mögszerzött tudást, de sose éljetök vissza véle. És jegyözzétök mög egy élötre, hogy nöm kóstolgatunk! – fejezte be az oktatást Repkény mosolyogva. Mindenki megkapta az oklevelét, összepakolták a holmijukat és rövid búcsúzkodás után seprűre pattantak. Kivéve persze Lilit, mert ő az ócska lapátba próbált életet verni. Tologatta, csapkodta, rugdosta, ráolvasott pár kéretlen átkot mire nagy nehezen felhangzott az ismerősen recsegő, ropogó betonkeverő hang. Gyorsan felpattant rá, egy utolsó mosolyt küldött Repkénynek és már szállt is a felhők felé. Mielőtt az aprócska házikó végleg eltűnt volna a háta mögött, utolérte egy gondolat, ami Repkény mosolygós hangján szólalt meg a fejében.
– Óvatosan azzal bájitallal, Húgocskám!