Linktár

Horror Hava 2: Mennydörgők motor klub (végén felhívás!)

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/12 számában.

A sivatag közepén csak egy magányos autópálya kanyarog. Szürke villámként szeli ketté a végtelen homok- és kőtömeget. Ezt a villámot lovagolom most meg. A chopper, amin ülök, hat éves, az én kicsikém, egy valódi szépség, motorháztetején aranyszínű skorpió rajzával, mert az jutott eszembe, amikor először ráültem. A kormánya a két ollója és a morgása olyan, mint az ízeltlábú fenyegető hangja. Istenem, de imádom ezt a masinát!

Száguldok a határtalan ürességben és nincs, ki utamat állja. Talán a városokat rendőrök és kormányzók vezetik, de az utakon én vagyok a király. A kabátomon két villám halad lefelé, egy koponyából jobbra és balra. A Mennydörgők jele, ők a bandám, a családom. Csak egy moci és egy puska, ennyi kell nekünk. Minden mást elveszünk.

A bőrkabátom lassan tíz éves. Egy éve hordtam, amikor a Mennydörgők megalakultak és egy évvel később került rá a csapatunk jele. Többször volt foltozva és rendbe hozatva, mint amennyit meg tudnék számolni. Golyónyomok, késvágások, karmolások, eső, tűz, sav, fa, fém, hó, homok, testnedvek. Az asszony szerint ki kéne dobnom, de nem megy. Ez mutatja, honnan indultam és hová tartok. Olyan, mint a szamurájok kardja, ez az én lelkem tükre. Büszkeséggel tölt el, ha a nap végén leveszem és sikerült megóvnom. Ha a chopper a szerelmem, ez a kabát a legjobb barátom. Sőt, a fivérem.

Meglátom a kávézót a semmi közepén, az ablakokból pár be van törve: jó helyen járok. Lassítok, majd beállok a chopperrel. Ahogy leállítom a motort, mintha könyörögne, hogy ne hagyjam itt. Bár harcba vonulhatnék veled, édes. Sajnos nincs elég hely egy falatozóban, hogy veled táncoljak.

Már a küszöb tiszta vér. Mocskos állat. Nem csoda, hogy ennyi tagunkat kinyírtad. Gondolom, most újra jól megerősödtél. Nem kockáztatom meg, hogy megint utánunk jössz. Mégiscsak mi idéztünk meg.

A hely bűzlik, a nyers és friss emberi hús, a belek és a vér szaga mindenbe beleivódott. A testek szanaszét vannak tépve és szórva. Minden lelkierőm ellenére a hányinger kerülget. És a legyek, a rohadt, átkozott legyek, mindig teli van velük a hely. Ha nem a bűzre, hát utánuk, a dögök jönnek. Kibiztosítom a dupla csövű puskát. Kicsi fegyver, elbírom egy kézzel, a másikkal kiveszem a laposüveget a farzsebemből. A rohadt életbe, még a plafonról is vér foly… nem!

Nem vér, nyál. Démon nyál.

Zabáló. Így hívjuk a fajtáját. Lényegében egy kerek vagy inkább függőlegesen ovális test, felső részén egy maroknyi, tejesen rendszertelenül elhelyezkedő vörös gombszem, az oldalán hat ízelt láb és középen a test szinte egész elülső részét elfoglaló száj, amiben több fogsor is van összevissza. Akkora a pofája, hogy nincs is hol vagy mivel emésztenie, de végül is az Ördög alkotása, minek neki gyomor? Csak eszik, amitől idővel nagyobb és nagyobb lesz, de ha megsérül, akkor picit összemegy, és begyógyulnak a sebei. Meg vagyok róla győződve, hogy a csótány az evilági leszármazottja. Ha elég gyorsan lövöd szét, akkor nem megy össze, csak megdöglik és parázzsá alakul.

Túl lassan reagálok, a rohadék már rám is ugrik és lövésem bőven mellé megy. Én hátravettem magam, be az egyik boxba, ő közben kicsapja a kezemből a flaskát. Az acélbetétes csizmát Texasban vettem, egy nagyobb fegyverszállítmány eladásából. Most három éves, túlélt sok durva dolgot. Többször mostam le róla mások vérét és kapartam le az arcbőrüket, mint amit érdemel ez a hűséges lábbeli. Ezzel rúgom pofán a dögöt.

A démonra nézek, és tudom, hogy hibáztam. Egyedül jöttem valami után, ami a bandát is megtizedelte. Nem tehetek róla. Jó barátaimat zabálta fel ez a hat végtagú szörnyeteg, és ami a végső lökés volt: a lányom után ment. A fiúk azt mondták, hogy várjak. Visszaérnek a többiek és bekötik a sebeiket, de nem bírtam ki. Csak a kicsimre gondoltam és arra, hogy ez a karmos sátánfattyú majdnem hozzáérintette a piszkos ujjait. A gondolattól is üvöltenem kell.

A hangom, akár a mennydörgés, amit az ülésből leadott lövés hangorkánja kísér. Sörétek zápora találja el a teremtmény bal oldalát. Mondanám, hogy a vállát, de az olyan lenne, mintha emberszabásúnak nézném ezt a rovarszerűen páncélos pokolfajzatot.

A lilás, kitines szörnyeteg valami embertelen hangot ereszt felém, a hörgés és a sziszegés beteges keverékét, amit olyan gyomorforgató bűz kísér, mint egy tucat hulláé. Lőnék, de a puska üres, szóval az asztal alá nyúlok, és egy kézzel rálököm. Nem árt neki, de talán megzavarja, ameddig átvetem magamat a fotelen és elugrok a laposüvegemért. Sikerül átjutni, még pár lépés kellene, de ez a szemétláda már támad. Oldalra gurulok, még mindig fekve és ő két jobb manccsal feltöri a padlót, ahol épp az előbb voltam. Még csak nem is ezt akartuk megidézni.

Egy kézzel feltolom magam és egy jobb horgot adok a mocsok szemei közé. Pár kicsi ki is pukkan, mintha csak buborékok lennének. Gyorsan felkászálódok, a fő célom az, hogy felkapjam a flaskámat és előrántsam a késemet. Mindkettőn a Mennydörgők jele van, a feleségem csiszoltatta beléjük a szimbólumot, hogy mindenki tudja, kivel van dolguk. A rém közben kezd összemenni és két manccsal kapálózik felém, hogy ne tudjam elérni, de ezzel pont beleesik a csapdába. Az egyik karját a „kézfejnél” fogva lehasítom.

Beleremegek, amikor meghallom a fájdalmas sikolyát, kiráz tőle a hideg. Ismét vágok, de ebben a pillanatban felém harap és megtépi a karomat. A kabátom ujja tönkrement, de szerencsére a szájába állt a kés. Elhátrál, hogy kiszedje, én pedig a pultnak dőlve a véres kezembe veszem a laposüveget.

Kinyitom végre az üveget és meghúzom. A nyelvem összehúzódik, a torkom szárazabb, mint valaha és a vérem lángol. Mintha élve égetnének el. A rohadék érzi rajtam, így bizonytalanul közeledik. A látóterem elvörösödik, valami meleg csurog végig az arcomon: véreznek a szemeim. A gyomrom felkavarodik. A Zabálót teljesen meglepi, amikor lehányom.

– Démonvér – hörgöm neki. – Ezért idéztünk, idióta, a véredért.

Egy csapatnyi motoros úgyis a pokolra kerültünk volna, hát nem vártuk meg a véget, kinyitottuk a kaput és idehoztuk magunknak a poklot. Mikor megjelent az első démonunk, majd' összecsináltuk magunkat és gyorsan megtámadtuk. Mikor kinyiffant, az egyik srác – fogalmam sincs, miért – belekóstolt a vérébe és hirtelen olyanná változott, mint a rém. Erőssé, vaddá és szárnya is nőtt. Hamar összeraktuk a képet: az ördögök erejét el lehet lopni, ha megiszod a vérüket. Egyszerű képlet: idézz egyet, nyírd ki, tárold el a nedveit, majd ha kell, húzd le és dobj egy egész autót a zsarukra.

– Lányoh…

Ez… beszél? Hallucinálok?

– Mit mondtál?
– Kehh nehünh a démonhvérűh fattyhú!

A szavakra egyszerűen elvesztem a fejemet. A gyerekem. Őt akarják. Nem, nem, NEM! A feje felső részébe harapok. Zabáló a Zabáló ellen. A karmai belém tépnek, de nem foglalkozom vele, csak még szorosabban ráharapok. Újabb és újabb vágások, de nem fájnak. Az adrenalin az vagy a pokoli erő? Nem tudom és nem is érdekel. Retteg, haldoklik. Most én zabálom fel őt. Szorításomban a kitin összemorzsolódik. Elkezdem nyelni az eszenciáját. A mozgása gyengül.

Órákig küszködik, vagy pecekig, nem tudom. Nem is érdekel. Elengedem, de már érzem a számban a hamu savanyú ízét. Oldalra lököm a testet, ami vörösen izzani kezd, majd szétbomlik.

– Mondd meg a haverjaidnak… – a szavam megakad, miközben keresem a cigimet, mert meglátom, hogy a mellkasom teljesen szét van cincálva. Ez életveszélyes, sőt, igazából halott vagyok. A vér tart életben. Az igen, démonvér tart a pokol kapuján kívül. – Nem érdekes – legyintek felé. – Úgy fest, majd személyesen intézem a dolgot.

Ezzel a lényből megmaradt halom parázs kialszik, és csak hamu marad.

– Kösz.

Kisétálok a drágámhoz. Ráülök. Még egyszer utoljára beindítom a motort. A skorpió harcra kész. Ha pokolra megyek, hát chopperen teszem. Gázt adok és irány az alvilág. Mosolygok, ahogy az út homályosodni kezd. A sivatag meggyullad és ezer vicsorító szörny pillant rám. Rettegjetek! Mennydörgő a Földön, a Mennyben és a Pokolban.

Az eredeti novella megjelent: 2013. 10. 31.

A novella alapötlete az volt, hogy az akkori írói közösségem tagjai kedvükre folytatják a történetet. Ezt most is szívesen felajánlom és nagyon szívesen olvasnék azoktól, akik írnak a démonvadász motoros klubról.