Linktár

Költséges segítség

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/12 számában.

2023. 10.21. 02:15 óra
Eperjeske Alsó – Vasútállomás környéke

Az utolsó vonat már régen elment, és a következő Interpici feltűnéséig is azt hiszem, két óra volt hátra. Kurta vonatfütty hangzott a távolból. A szél végigborzolt a fákon. A cserjésből ködcsápok nyúltak az éjszakai ég felé. A földúton várakozó fekete jeep mellett a terepszínű nadrágot és fekete dzsekit viselő testőrök eloltották a cigijüket és elindultak az állomásépület felé.

Nagyon művészi voltam aznap este. Unalmamban ilyen szóvirágokat találtam ki, miközben a cserjésben guggoltam ugrásra készen. Már korán felfigyeltem a vasútállomás elrendezésére. A betonból készült épület észak felé haladva fokozatosan csigaházalakba hajolt. A nappali felmérés folyamán felfedeztem, hogy a csigaház külső részén vízszintes és függőleges, lőrésre emlékeztető nyílásokat vágtak a betonba. Dani, az én kedvenc okkult szakértőm szerint ezt egy paranormi tervezhette valamikor a 40-es években. Úgy fest, ahogy a 19. században elterjedtek a vasutak, a párhuzamos birodalmak hatalmasságai felfedezték ezen utak használhatóságát az átlépésre a mi oldalunkra. Egy klasszikus, sötét gőzmozdony gördült be a sínekre, az oldalán aranyporral felfestett lángok. Egy babiloni oroszlánokkal ékesített kék kupét vontatott maga után. Ablakából vörös lidércfény áradt. Az ajtaja félresiklott, és az utasa leszállt.

Egy magas férfi lépett az állomásra. Emberi határokon belül magas volt. Elsőre nem tűnt fel, hogy a magasságának nagy részét hihetetlenül megnyúlt karja és lába adta. Fekete öltönye kifogástalanul állt rajta. Megcsapott a félreismerhetetlen felsőbbrendűség, ami az átlagos halandóból olyasmi félelmet váltott ki, mint amelyet az apró őscickány érzett a dinoszaurusz láttán. Megmarkoltam a nyakamban lógó szimbólumot és egy halk varázsigét suttogtam, hogy levessem a tudatomra vetülő árnyékot.

Tudtam, egy sárkány szállt le.

Egy egyszerű halandónak ezt a szót hallva egy méteres, bőrszárnyas óriáshüllő jut az eszébe, tüskékkel és éles fogakkal teli pofával. Lelki szemeikkel bizonyára látnák a bestiának ágyként szolgáló arany, drágakő és ezüst halmot. Ezek valahol igazak.

Egy sárkány, mint minden, tartósan a mi síkunkon megtelepedett paranormi, embernek álcázza magát. Ez nem azt jelenti, hogy a közértben összefuthatsz velük tudtodon kívül, vagy a szomszéd Mari néniről derül ki, hogy egy gigantikus fekete matriacht. A sárkányok emberbőrben is szeretnek a világi vagyonukkal hetvenkedni. Drága kocsik ülésein keresztül úgy nézni a világunkat, mintha minden, a legapróbb kutyaszarig is az övék lenne. Nem, ez nem összeesküvés-elmélet. Minden céges és kormányzati vezérkarban ott voltak a hüllők. Ennyiben igazuk volt, de abban nem, hogy a reptoidok a Szíriuszról jöttek, vagy a bolygónk első lakosai voltak.

A vonat felfüttyentett és tovább indult, lassan beleolvadt a fagyos októberi éjszakába. A két testőr megindult a földúttól az állomás épületéig vezető falépcsőn. Elérkezettnek láttam az időt a támadásra. Jobbról a hátukba kerültem, és elsuttogtam egy másik varázsigét. A tenyeremben felizzott a mágikus rúnával vésett penge. Hallani véltem az agyamat a semmiből elárasztó tudás zsongását. Az izmaim megfeszültek, ahogy a memóriájukba beleivódottak a ninjutsu mozdulatai.

A lépcsőn egyszerre csak egy ember tudott biztonságosan lemenni, a másik testőr a társa háta mögött fél méterrel lemaradva lépett a lépcsőre. Őt választottam az első célpontnak.

Felkaptam egy kavicsot, és a közeli akácfa törzséhez vágtam. A halk koppanás megtörte a csendet és felkeltette fegyveresek figyelmét. Megálltam a hátsó mögött és teljes erőből a térdhajlatába tapostam. A testőr inai halk reccsenéssel szakadtak el. Ordítani nem volt ideje, gyorsabban küldtem ájulásba a tarkójára mért csapással.

A másik testőr jött, aki a halk koppanásra felfigyelve még mindig fülelt. Az egyik kezem a torkához csapódott három lélegzetvétellel később, a jobbal hátrafeszítettem a karját. Az éjszakai csendben a testőr lélegzetvételét hallottam, és éreztem, ahogy teste elgyengül. Óvatosan leengedtem a földre.

Lesiettem a lépcsőn, előhúztam a 9 millisemet, és célra tartottam. A sárkány azonban már nem volt ott. Abban a másodpercben felfigyelhetett a tusa hangjaira, mikor az első testőrt leütöttem.

Mindig figyelj a hátadra. Ez volt a másik fontos tudnivaló, ha egy sárkánnyal kerülsz szembe. Megpördültem, de azon a helyen se volt.

Vagy felfelé.

Felnézve farkasszemet néztem a fejem búbjától három méterre lebegő sárkánnyal, aki úgy állt ott, mintha csak a négyes-hatosra várt volna az Oktogonnál.

– Nagyon rossz helyet választottál a hajnali sétához – mondta és nem emberi módon elvigyorodott. Kivillantak agyarrá nyúló szemfogai. A pupillája megnyúlt, a szembogara borostyánszínbe fordult, amire két oldalról másodlagos szemhéjak redői húzódtak.
– Bocs, de ugorjuk át azt, hogy az életemért könyörgöm – mondtam.
– A húsodból fogok enni napvérű! – bömbölte. Megfordult, széttárta hosszú karjait és a szarvasra ugró leopárd kecsességével zuhant felém. Hátraugrottam, és meghúztam a Makarovom ravaszát. Az első lövedék a mellkasába csapódott, a másodikat a hasába küldtem. A sárkány felhördült. Hát igen, a töltények oldalába savval belemaratott „Drachor elmeus” rúnából kiáradó lángoknál csak egy valami lehet a rosszabb: az újpesti aluljárós gyros elfogyasztása.

A sárkány a mellkasát és hasát markolva görnyedt össze. Felnézett rám. Felette álltam, és a pisztolyom irányzékát a fejére tartottam. Az emberi alakot öltött bestia rám nézett. Már lassan áthatolt a mezsgyén. Az orra helyén két függőleges rés tátongott. A nyaka megnyúlt és S alakba hajolt, ahogy rám emelte a tekintetét. A lövedék abban a pillanatban robbantott vérző krátert az arccsontja alá. A sárkány felhördült, méterekre fölém emelkedett és felmorrant.
– A tűz szülöttje vagyok – bömbölte és újra fölém lebegett. A lángoló sebek kihunytak, de a szemein látszott, hogy csak most kezdett belejönni. – Semmit sem tudsz!

Sarkon fordultam, és felrohantam a lépcsőn. Vissza se néztem, de tudtam, hogy a bestia árnyákként rám tapadt. A körvonalai egyre homályosabbak lettek, ahogy egyre közelebb volt a mezsgye teljes átlépéséhez. Ha teljesen átlép, akkor egy T-rex méretű sárkánnyal szophatok itt taktikai atomtöltet nélkül.
Mihelyst felértem a lépcsőn, a sárkány mély hangon kacagott.

– Tűzzel akartál elpusztítani. Most az én köröm jön!

Az ajkai kegyetlen vigyorra húzódtak. A szeme fellángolt, agyarai mögött mint egy apró alkony fényei, úgy lobbantak fel a sárkánylángok. A következő pillanatban a tágra nyitott pofájából egy tűzgolyót köpött rám. Fülsértő dörejjel csapódott be a meteor a hátam mögé, a robbanás lökéshulláma bokrok közé hajított.
A sárkány újra a földre ereszkedett az arcán falánk mosollyal.

– Napvérű sigilek – mondta, hangja száraz, mint a napon hagyott bőr. – Tényleg kevesen lehettek, ha már mindenféle amatőrt bevesztek a soraitokba. És most kóstoljuk meg a húsod.

Megmarkolta a pólómat, és annál fogva a magasba emelt. Elsuttogtam egy varázsszót, és aktiváltam a tenyerembe vésett utolsó rúnát. A koponyámban vörösen izzott fel a harag zsarátnoka. Az izmaimat kegyetlen őserő acélozta meg. A füleimmel hallani véltem a Doom zenei témáját.
„Rip and Tear!” gondoltam.

– Ezt kóstold meg – csúszott ki a számon.

Az öklömmel előrecsaptam. Hangos roppanás hallatszott, ahogy áttörtem a sárkány bordáinak ketrecét. Megragadtam a bestia első szívét és összeroppantottam. Időközben az ügyesebbik kezemmel előrántottam egy hajlott pengéjű kést, aminek a sárkányölő szentek kardjából öntött acéljába páncéltörő és húségető sigilek egész sorozatát karcolták. Előre döftem, a penge hegye átsiklott a szörnyeteg két bordája között, és áthasította a második szívet is. Aztán a lény hasa felé szúrtam, ahogy az őserő rúnája lassan kialudt a tenyeremben. A hajlított penge keresztbe átvágta a sárkány bordája alatti részt, de csak a közepéig jutottam. A támadástól meglepett szörny elengedett és rátaposott a kést tartó karomra. A törő csont hangja, mint a száraz faágé. Felordítottam, a könnyem kicsordult.

A terv… belekalkuláltam – gondoltam, és hátracsúsztam, le nem véve a tekintetem az engem követő szörnyetegről. A szilánkosra tört karomban szinte bömbölt a kín. Persze, nem segít, hogy ez kurvára fáj.

– Megkaptad a fegyvereket az elpusztításomra, és nem tudtad használni – mondta minden szót kiélvezve. – Nem foglak most megölni. Elviszlek a csapatomhoz, és fog ránk várni egy hosszú beszélgetés. Mesélni fogsz nekünk majd, miközben mi majd játszunk veled. És nem a halál lesz majd a vége, ó dehogy. Csak újra kezdjük a mókát, ha leszel olyan tökös és meghalsz.

A sárkány hosszú karjai ekkor már dagadoztak az izmoktól. Vízszerűen átlátszó öltönye alól átsejlett vörös, összenőtt pikkelyekből álló természetes vértezete. Hosszú és csontos ujjai a torkom köré szorultak. Fel akartam ordítani egyszerre a szétzúzódó légcsövemből sugárzó kín és az eltörő porc hangja miatt. Azonban éles köhögésbe fulladt. Szólni akartam, de csak a zihálásomat hallhatta.

– Mi? – kérdezte és közelebb hajolt.
– Üdv… – az egysorosom egy száraz köhögésbe torkollott. – Üdv a gyilokketrecben!

A sárkány körbefordult, hatalmas szemei fellángoltak, mikor észrevették a fákra felmázolt varázslatfékező sigileket. Nagyon keményen be kellett hergelni, hogy ne vegye észre őket, ha kellően közelbe jut. Az akácosból gyászos vonyítás hallatszott. Egy vörösesbarna, bundás, szibériai tigris méretű kutya ügetett át fák közt. Amikor meglátta a sárkányt, felugatott, és a hátsó lábára állt. A páfrányosba zuhantam, ahogy a sárkány szembefordult a rohamozó vérfarkassal. Védekező varázslatot próbált maga elé idézni, de hatástalanul kapálódzott karmokban végződő ujjaival. Egy tűzgolyót köpött vérfarkas felé, de az szétpukkant a levegőben.

A vérfarkas nekirontott a pikkelyes hústoronynak, ami akkora már két és fél méter magasra is megnyúlt. Brutális csata tört ki. Rúgták és ütötték, aztán mikor már közelebb jutottak, harapták és karmolták egymást, mint valami elszabadult pankrátor mérkőzésen.

A kezemet a torkomra raktam, és elsuttogtam egy élénkítő varázst. Ez a bűbáj jobb hatással volt rám, mint bármely közért hűtőjéből kihalászott energiaital. Persze az anyám kotyogósából kiöntött kávéval nem ért fel, de egy korty se volt a közelben. Azért segített, hogy ne ájuljak el.

A sárkány egy ütéssel a vérfarkas fölé kerekedett. A telihold ezüst fénykévéin át egy másik, alacsonyabb, ezüstbundás vérfarkas tört át.

Szuper. Már nem egy van, hanem kettő. Hiba volt lepaktálni ezekkel – idéztem fel magamnak a Baljós Árnyakból kiragadott mémet. Erre a helyzetre rohadtul érett.

Az ezüstbundás vérfarkas hátratörte a sárkány karjait, és dobhártyarepesztő hangon felbömbölt. A másik farkasember pedig egy ütvefúró erejével gyepálta a sárkány hasát. Amit én gyengítettem le nekik, hogy akár csak egy vérfarkas is elintézhesse.

A vörösesbarna bundájú megragadta a sárkány hosszú nyakát, de ahelyett, hogy kitekerte volna, inkább átpenderítette a sebektől gyenge ellenfelét –akit én már kezdtem sajnálni – a tisztáson. Egy harmadik, sötét bundájú fenevad jelent meg a háta mögött, mikor az talajt ért.

Ne… erről nem volt szó! – méltatlankodtam. A vérfarkas a hátát ékesítő szürke foltból ítélve az alfa volt. Az, akivel megalkudtam, hogy a szervezeti kapcsolataimat bevetve elsimítom a tarpai és a vásárosnaményi fiaskókat, és fizetek a segítségért. Lenézett a sárkányra és a karmai erejével áttépte a bestia hasát fedő kemény bőrt, és egy aranysárga fénnyel derengő véres csomót szedett ki a hasítékból.

A három vérfarkas a legyőzött sárkány köré gyűlt, és győzedelmesen felvonyított.

Ez kész pénzügyi csőd – gondoltam. Egy fekete melegítőt viselő, barna bőrű férfi lépett hozzám. A szemei sárgán világítottak. A pólóján egy aranyozott Gucci felirat derengett a holdfényben. A nyakából aranyláncon viszont nem valami túlcicomázott medál, hanem egy ezüstösen csillogó kristály lógott le, megmutatva, hogy ő a törzs gyógyítója. Egy mentőorvos gyakorlatiasságával nézte meg az eltörött karomat és a torkomat. Amúgy ez igaz is volt. Mondta is Gabi – becsületes nevén Kanalas Gábor –, hogy a záhonyi kórházban dolgozik mint mentőápoló.

– Jól elintézted magad, hogy előre megpuhítsd nekünk, a jó ég áldjon meg – mondta, és kezét légcsövemre rakta, majd pár szót suttogott a hold nemzetségének nyelvén. A légcsövem összeforrt. Zihálva, mint a sivatagban eltévedt utazó az oázis vízét nyeldekeltem a levegőt. – Nem kellett volna magadat majdnem kinyíratni. De látod, együtt csak legyaktuk. Nem igaz?

Újabb ima, és a karomat is tudtam mozgatni. Felemeltem a kezem, és ránéztem.

– Hát kösz Gabi. Tényleg nagy segítség vagy a magyar családoknak – morogtam, és felálltam. – Mind nagy segítségek voltatok. Ezt a dögöt egyedül is el tudta volna közületek valaki intézni.
– Hát, végül is a mi jó kurva anyánkat, hogy megmentettük az életedet – mondta Romeó. – Harcolunk mi egy-egy napvérű tesóér', ahogy régen is megtettük. Tudod barátság.

Közben a vérfarkasok kitűzték a sárkány letépett fejét egy kihegyezett fakaróra, és körbeugrálták, hogy a Holdnak ajánlják szentségtelen lelkét.

– Igen. És üzletben nincs barátság – mondtam és szemügyre vettem a telefonomat. Egyből megakadt a tekintetem a képernyőn terpeszkedő repedések pókhálóján. Akkor törhetett be a Koreában gyártott szar, mikor elestem. A fogaim összecsikordultak dühömben, mikor nem működött. Ránéztem Rómeóra, és kifújtam a levegőt. Magamban azt számolgattam, hogy mennyibe fog kerülni egy új telefon, és hogy a mándoki vajda mennyi pénzt fog felszámítani, hogy használjam az övékét.